Grafológus Budapesten

Készen állok-e egy párkapcolatra?

D. K. 50 éves hölgykliensem keresett meg azzal, hogy elemezzem írását.
Elmondása szerint nagyon magányos, társat szeretne magának találni. Jelenleg azonban úgy érzi, nincs felkészülve egy jól működő párkapcsolat kialakítására.

Kudarcosnak ítéli meg az életét, s az eddigi elkövetett hibákért magát okolja. A férjétől rég elvált, a házasságából egy gyermek született. Majd 20 évig élt élettársi kapcsolatban. Ebből a kapcsolatából társa alkoholizálása miatt lépett ki. 2006 – ban daganatos betegség támadta meg, amelyet sikeresen legyőzött.

Jelenleg magányosan, rokkantnyugdíjasként él. Ebből a helyzetből nem látja a kiutat. Odáig jutott, hogy elvesztette a saját magában lévő tájékozódási pontjait. Nagyon szeretne változtatni életén, de nem tudja, hogyan. Első találkozásunkkor csinos, külsejére sokat adó nőt láttam. Szinte el sem akartam hinni, hogy milyen nehéz problémákkal küzd. Írását elemezve hamar kiderült számomra, hogy ez a rendkívül érzékeny hölgy nagyon rossz véleménnyel van magáról!

Problémái mögött a gyerekkorától fogva szisztematikusan megnyirbált önértékelése és ennek zavara húzódik meg. Szülei kiskorától fogva aláásták önbecsülését, értékeit nem ismerték el. Emiatt természetesen Ő sem képes értékei elfogadására. Sem képességei, sem készségei, sem tárgyi tudása nem győzte meg Őt az ellenkezőjéről.

Párválasztásában is alulértékelte önmagát. Segítője lett egy alkoholbeteg embernek, aki a saját életének felelősségét is K. nyakába varrta. Innen egyenes út vezetett a betegséghez. S ezzel minden felborult. Egyszerre veszett el az egészsége, a munkája, a társa, a jobb életbe vetett hite.

Talán merem mondani, hogy még szerencse… Azzal, hogy minden összeesküdött ellene és a betegségével szembenézve át kellett eddigi életét értékelni, új lehetőséget kapott értékei kibontására. Kézírása alapján megállapítottam, hogy megrongált önbecsülése a legnagyobb visszatartó erő … Nagyon jó mentális képességei, logikus gondolkodása, gazdag érzelmi élete ellenére fél a világtól, s ez alapvetően akadályozza céljai elérésében. Mivel azonban nagy a reális önismeret iránti vágya, minden eszközt megragad életének megfordításához. Ehhez szerencsére kellő erővel és energiával rendelkezik.

Az általam tartott tükörben megszemlélhette önmagát. Ez hozzásegítette ahhoz, hogy a másfél órás konzultáción megbeszéljük a változás – változtatás lehetőségeit. Itt azonban megáll a grafológus – mentálhigiénés szakember kompetenciája. A további munkát ajánlott pszichológus szakemberrel kell elvégeznie.